Elege lett a NATO-nak: orosz rakéták lelövésén gondolkozik a szövetség
A lengyel hadügyminiszter-helyettes azt is elmondta, mikor kerülne sor erre a drasztikus lépésre.
„Úgy látjuk, Oroszországot nem lehet legyőzni ebben a háborúban” – fogalmazott a külügyminiszter.
Nyitókép: Szijjátó Péter Facebook-oldala
Interjút adott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az orosz állami TASZSZ hírügynökségnek. Az elsődleges téma az orosz-magyar energetikai együttműködés volt, Szijjártó azonban beszélt a kormány háborúval kapcsolatos álláspontjáról is – szúrta ki a Portfolio.
A magyar külügyminisztert a háborúval kapcsolatban így fogalmazott:
„Tudja, az álláspontunk teljesen egyértelmű, ha a szomszédunkban dúló háborúról van szó.
Úgy látjuk, Oroszországot nem lehet legyőzni ebben a háborúban.
Ugyanakkor a nyugati fegyverszállítmányok miatt Oroszország túl nagyot sem tud nyerni.
Ezért mindenképpen tárgyalni kell majd.
Ha úgyis tárgyalni kell majd, kérdésem csupán az, hogy miért nem kerül erre sor inkább előbb, mintsem később?” – kérdezte Szijjártó Péter.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A lengyel hadügyminiszter-helyettes azt is elmondta, mikor kerülne sor erre a drasztikus lépésre.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Fontos beszéd hangzott el Ramsteinben.
Már a jövő háborúira készülhetnek Ázsiában.
Az ukrán elnök szerint az országában dúló háború egyik oka éppen ezen országok politikai döntésében keresendő.